Műteremben

A lelkem csendes műterem.
Fehér ruhájú vásznain
az Úr színével keverem
való vonallá álmaim.
Egyetlen munkán dolgozom.
Modell az Éden gyermeke,
sárból, lélekből lehelt ember;
az Isten-felség remeke.
Néha rezdül a színes ablak;
az Úr szűrődik rajta át,
s keresi, hogy vásznam arcán
megismeri-e önmagát?

Dezsényi Béla

Énekek éneke

Én, férfi, ennék, egyre innék
s te a múlót megfékezed,
ígérve mindég, tiltva mindég
mint papnő emeled kezed.

Mint szajha kínálsz csók izével
és körmeidnek éle metsz,
itatsz a könnyeim vizével,
kongó reményekkel etetsz.

A te kegyed áldása megvert,
a te oldásod megkötött,
s libegve tartasz engem, embert
az isten és állat között.

Így váltod a múltat jelenné,
hogy itt se légy és megmaradj,
a végeset is végtelenné
és bárhová nézzek, te vagy.

Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat,
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.

Kosztolányi Dezső

 

Vázlatok

Akikkel szívesen "dolgoztam"