Szeretni hozzád szegődtem...

vissza

Karod fonja nyakam köré a szél...

Szabó Lőrinc

Gáborjáni Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, 1957. október 3.) költő, műfordító, életműve a 20. századi magyar líra kivételes tehetsége.

Költői és műfordítói életműve a magyar líra ritka kivételes teljesítménye. Életműve nemcsak valamely történeti jelen idő eseményeinek átélése, emberi és társadalmi igények bejelentése, hanem a létezés egészében való jelenlét átgondolásának poétikai alkalma. A költő Tao te king című, 1931-ben írott versének szavaival: „igaz egész csak ellentéteiddel együtt lehetsz”. Szabó Lőrinc versében egyszerre minden „épül és omlik”. Minden állítását ugyanabban a mondatban kétségbe is vonja. Nem a tagadás szándékával, hanem a kérdezés pontossága érdekében. „Te is egy lehetséges világ vagy”
 

 

Szeretnélek kibontani s vigyázva összerakni újra, aztán ha van, lelkedbe bújva álmodni, mint még sohasem.

Karod fonja nyakam köré a szél,
a napban csókod messzi tüze él,
közelebb vagy hozzám mindenkinél.

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.

A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett,
s mert segítette az emlékezet,
kezdte szavakká alakítani
a világomat .

Semmi sem vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája
s a valóság csak ez a könnyü pára.

Pillám alatt összetört ezer álom
s - szeretlek? nem szeretlek? - nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbírni nem tudom már.

Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.

Több és kevesebb vagy magadnál.
A kis eltérést: hogy mi voltál:
megmérni nem tudod soha,

de mindig érezni fogod, -
mint például én azt, hogy a
ruhámban meztelen vagyok.

Hozzám már annak sincs köze,
amit néha magamnak cselekszem,
s szánok mindenkit, mint az isten,
kinek mindenki gyermeke.

Életed úgy az életembe áradt,
hogy elvesztettem magamat: egész
tested testemben él s én öntudatlan
nyújtózom el lobogó ereidben.

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.